Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra mert egyszer csak azt veszed észre eljárt az idő.

Rólam, röviden és dióhéjban.

Rólam. Már sok sok éve foglalkozom a megújuló energiák hasznosítása témával hobbi szinten ( szélenergia, Napenergia ) és azt látom hogy vannak hiányosságok. Ezekre a hiányosságokra alapozva születtek meg az évek során a hibrid tipusú erőművek gondolata amik reményeim szerint sokat javitanak majd a meglévő viszonyokon.

Mert az én véleményem az, hogy a rotorlapátos szélerőművek technológiája zsákutca. Az igaz hogy terjedőben van és az újdonság erejével hat sokak számára de mint technológia nehezen fejleszthető tovább.

A hibrid tipusú erőművek gondolata mint ésszerű lehetőség született meg bennem. Látva a Magyarországi viszonyokat a szélenergia hasznosítást illetően ami nem túl rózsás én azt mondom a Magyarországi lehetőségeket figyelembe véve, az elektromos energia előállítást illetően a hibrid tipusú erőmű az egyik járható út.

Miért?

Véleményem szerint a rotorlapátos szélerőművek használata és tovább terjedése Magyarországon zsákutca.

Egyrészt. Zsákutca mert kevés az olyan terület az országban ahova érdemes telepíteni őket de ha már telepítve vannak alacsony kihasználtsággal működnek.

Másrészt. Maga a technológia is zsákutca.

Zsákutca mert szerkezeti felépítésénél fogva csak a szélenergiát tudja hasznosítani ezért időjárásfüggő és rugalmatlan.

Valahol nevetséges dolog az, hogy úgy akarnak több teljesítményt kihozni belőle hogy "bohóc orrot" terveznek rá (ecoROTR) ami 3-5 százalékos teljesítmény növekedést hoz.

Én azt látom hogy a hibrid megoldások felé megy ez a technológia keresve a kiutat - nagyon helyesen.

Hibrid megoldás (1) a szélenergia plusz napenergia párosítása, de hibrid megoldás (2) a szélenergia plusz napenergia plusz áramfejlesztő generátor megoldás is.

Ez az utóbbi megoldás már képes átfedni a nap 24 óráját az energia ellátást illetően.

De én ezeket egy lépéssel tovább gondolva terveztem egy hibrid tipust amiből egy új tipus született.

Ami forradalmasítja és egy új dimenzióba helyezi a megújuló energiák hasznosítását ami egy kiszámítható és megbízható energiaszolgáltató.

Aminek a neve: megújuló energiákat hasznosító hidraulikus energiával működő hibrid tipusú erőművek.

Nos én úgy gondolom hogy Magyarországon a megújuló energiák hasznosítását illetően ez az egyik járható út.

Amivel lehet egyetérteni - vagy nem.

    

A megoldás.

Technológiai eszközváltás a megújuló energia hasznosításban.

Technológiai eszközváltásnak azt nevezzük a megújuló energia hasznosításban (szélenergia, napenergia) amikor a meglévő működő technológiákat egy hatékonyabb technológia váltja fel. A napszakok váltakozásának és az időjárás változásainak kitett technológiát egy olyan technológia váltja fel, ami stabilizáló hatású ezáltal az elektromos energia termelés és szolgáltatás kiszámíthatóvá válik.

A jövő egyik járható útja az elektromos energia előállításában a fosszilis energiára épülő erőművek helyett, amik környezet szennyezőek, a megújuló energiákat hasznosító hibrid tipusú erőművek. Amik többféle megújuló energiát hasznosítanak, amik a nap 24 órájában működnek és elektromos energiát szolgáltatnak, amik nem szennyezik a környezetet, amik (pld.) a közösségi napenergia hasznosítás keretein belül kerülnek megvalósításra. 

A megújuló energiákat hasznosító hidraulikus energiával működő hibrid tipusú

erőmű felhasználási területei.

Tanyák, farmok elektromos energia ellátására.

Kisebb-nagyobb települések, önkormányzatok elektromos energia ellátására.

Napenergiát hasznosító közösségi energia és napelemparkok időjárás függőségének kiiktatására.

Elektromos hajtásu buszok és gépkocsik akkumulátorainak töltésére.

Smart Grid rendszerek megújuló energiát hasznosító oldalának hatékonyabbá tételére.

A megújuló energiák hasznosításának stabilizálása, centralizált elektromos energia rendszerbe való integrálása.

Keresés

Elérhetőség

A fenntartható jövőért